Üdv, földlakók!
Ezennel olyan dologgal érkeztem nektek, ami minden kíváncsiskodó szemét elvarázsolja, bekavar
a gondolatainkba, és nem fogjuk elhinni a valódiságát. Munkáinak sajátos megvalósítását én is próbáltam már egy alkalommal, de nem sikerült túl fényesen. Egyrészt profi rajztudás szükséges hozzá, másrészt tudni kell átlátni a dolgokat, és felmérni az arányokat.
A művész neve pedig: MC Escher.
Maurits Cornelis Escher (1898-1972) holland grafikus volt.
Esher fantáziája rengeteg informatikus, technológiai dolog ihletét is adta. Művei sokszor megtérfálta a nézők szemeit, s néha elég hosszú időbe tellik eligazodni egyes alkotásokon.
Az ötvenes években kezdett népszerű lenni. Műveivel elsőbb az akkori újságok díszítgették soraikat, majd amerikai egyetemeken is tartott kiselőadásokat, és végül már a múzeumok erőszeretettel vásárolták meg műveit. Volt, hogy már a filozófusok is hivatkoztak rá.
A mostani időkben már pl. legóból is megépítik egyes lehetetlennek tűnő munkáit, és egyre többen ismerik meg.
Néhány alkotása:
A "lehetetlen háromszög"
Ezen a képen egy olyan háromszöget látunk, mely három gerendából áll, és a találkozásuknál kapcsolódnak egymáshoz. A művész így fejezte ki magát: "Ha ennek a konstrukciónak minden részét nyomon követjük szemünkkel, egyetlen hibára sem lelünk. Mégis lehetetlen az egész, mert a szemünk és a tárgy közötti távolság interpretációja során változások lépnek fel."
Képes volt kihasználni a 'teret a vásznon' és az alkotói szabadságát.
Lia
Lia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése